Módosult és július 1-gyel indul az Otthonfelújítási Támogatás!
Július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az Otthonfelújítási Programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban. A végleges felhívás a palyazat.gov.hu oldalon lesz elérhető. Az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítésére a kormány döntése alapján még kedvezőbb feltételekkel igényelhető vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes kölcsön. A társadalmi egyeztetésen beérkezett rekordszámú észrevételen alapuló módosítások szélesebb kör számára teszik elérhetővé a programot, amely így még jobban illeszkedik az otthonuk felújítását tervező családok igényeihez.
Az Otthonfelújítási Program keretében a kormány kamatmentes kölcsönnel és vissza nem térítendő támogatás kombinációjával segíti, ösztönzi a családi házak energetikai korszerűsítését. Az európai uniós forrásból biztosított, 108 milliárd forintos keretösszegből a becslések szerint mintegy 20 ezer lakóépületen valósulhatnak meg fejlesztések.
A program társadalmi egyeztetése során kiemelkedően sok, több mint 500, jellemzően előremutató és alkalmazható javaslat érkezett be. Az észrevételek alapján több ponton is változott, új elemekkel egészült ki a felhívás.
A legtöbbeket érintő újdonságok a következők:
• A futamidő a korábban tervezett 8 évről a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 12 évre emelkedett. A havi törlesztőrészlet így az előzőleg kalkulált 25-36 ezer forinttal szemben 14-25 ezer forint lehet, e többletkiadás tehát még nagyobb arányban, akár teljes egészében is megtérülhet a családok rezsijének csökkenésében.
• Sokak kérésére, köztük szakmai szervezetek felvetésére is bekerült a támogatható tevékenységek közé a hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése.
• Új, korszerű, műanyag szerkezetű nyílászáró mellett a fa szerkezetű nyílászárók beszerelése is támogatott.
• Az EPS hőszigetelés mellett a kőzetgyapot hőszigetelés is a finanszírozott építési anyagok közé került.
• A saját forrásba beszámíthatóvá vált a lakástakarékpénztári megtakarítás.
• A 30 százalékos energiamegtakarítás elérése érdekében az elszámolható saját forráson felül további el nem számolható egyéb forrás is felhasználható az ingatlan korszerűsítéshez.
• A családok számára kedvezően módosult a vissza nem térítendő támogatás arányának megállapításához kapcsolódó jövedelemszámítás módja is. A jövedelmi szint meghatározása során figyelembe veszik az igénylővel egy háztartásban élő, eltartott gyermekeket.
A pályázat fő eredményfeltétele, hogy a 30 százalékos energiamegtakarítást mindenképp szükséges elérni. Ennek érdekében minden igénylőnek javasolt tanácsadó igénybevétele a kölcsönkérelem benyújtása előtt. A szakemberek segíthetik a korszerűsítés megtervezését, hogy a megvalósult beruházás eleget tegyen a megtakarítási feltételnek.
A fejlesztések legfontosabb hozadéka, hogy jelentősen csökkentik a támogatott családok energiafelhasználását. A nyertesek így könnyebben tarthatják fogyasztásukat a sávhatár alatt, még nagyobb mértékben részesülhetnek a rezsicsökkentés előnyeiből. Az alacsonyabb energiafelhasználás erősíti az ellátás biztonságát, mérsékli az energiaszektor környezetterhelését, hozzájárul a klímavállalások teljesítéséhez. Az Otthonfelújítási Program közel 130 milliárd forint megrendelésállományt generálhat az építőiparban és építőanyag-kereskedelemben, ezzel hozzájárul a gazdasági növekedés újraindításához is.
Forrás: https://otthonfelujitasi-tamogatas.hu
Kép forrása: https://pixabay.com