Lambda Systeme | Nem divat az együttélés – mélyrepülésben a többgenerációs házak népszerűsége

Nem divat az együttélés – mélyrepülésben a többgenerációs házak népszerűsége

Közel a szülőkhöz, de nem egy fedél alatt szeretnének élni a fiatalok.
Folyamatos átalakulásban van az ingatlanpiac, a fővárosban és az agglomerációban évek óta alacsony a kereslet a nagy, több generációnak is alkalmas családi házakra – mondta Bognár Katalin, a GDN Ingatlan – Garden City irodájának vezetője.

Nemrég kezdődött

Sok száz éven keresztül a hagyományos mezőgazdaságból élő réteg számára természetes volt, hogy szülők, gyerekek, unokatestvérek együtt éljenek és közösen műveljék a földet. A városiasodás és ezzel párhuzamosan zajló polgárosodás azonban új helyzetet, más értékek szerint szerveződő közösségeket alkotott. Az vált jellemzővé, hogy apa és anya a gyermekeikkel egy fedél alatt él a házasság után, külön otthont teremtve.

A magyar társadalom a második világháború után újjáépülő országban már ezen az úton haladt. A telepek és a máig sok helyen előforduló Kádár-kockák megjelenése teljesen átalakított a lakhatást, természetessé tette, hogy a család fogalmát szűken értelmezzük. Egyfajta köztes megoldás volt az egy fedél alatt, de külön lakásban való élet, azaz a többgenerációs házak megjelenése. Erre jó példa, hogy a budapesti agglomeráció területén még hat-hét éve is keresettek voltak a nagy alapterületű, többszintes családi házak, amelyek alkalmasak voltak arra, hogy több generáció összeköltözve éljen.

A kocka mára nagyot fordult, az utóbbi években a 300-400 négyzetméteres családi házakat nehezen lehet eladni, ennek persze egyik oka az is, hogy ezek jelentős része régi, elavult épület, amelyre költeni kell, jellemzően a fűtésrendszer igényel sok munkát és pénzt.

Lehetőség is

Nem kell sok szerencse hozzá, hogy ezekből a házakból ki lehessen alakítani egy két-három lakásos társasházat, amelyek viszont igen keresettek a piacon. „Ehhez külön mérőórákra van szükség, illetve sok esetben szigetelésre és egyéb felújítási munkákra." Jelenleg a két-három szobás lakásokra van a legnagyobb kereslet, így piacképessé tehető az eladhatatlan ház.

A hitelezésnél sem mindegy, hogy egy házban külön albetétek vannak-e, vagy sem.
Ha igen, akkor a megvásárlásuk, így a finanszírozásuk is két külön ügylet, azaz ha az adott lakás megfelel a feltételeknek, akkor CSOK és támogatott hitel is felvehető rá.

Nehezebb a helyzet, ha nem önálló ingatlanokról van szó, ilyenkor hiába van két lakás, egy ügylet zajlik, amelynek keretében résztulajdont vásárolnak a vevők, és mindenkit be kell vonni a hitelbe, ezért a fiataloknak járó támogatások már nem elérhetők.

Forrás: https://www.vg.hu
Képek forrása: https://pixabay.com/hu