Lambda Systeme | Előregyártott elemekkel egy hét alatt elérhető a szerkezetkész készültségi szint

Előregyártott elemekkel egy hét alatt elérhető a szerkezetkész készültségi szint

Tavasztól látható a Leier öt fős család számára tervezett otthona, a Szentendrei Tudományos és Technológiai Ipari Park mintaház telepén.

Új, nem könnyűszerkezetes technológiával megvalósuló Leier épülettel bővül az ÉMI, azaz a Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. mintaházainak sora. Itt ismerhetik meg a szakmai közönség mellett az építkezésre készülők a hazai piacon elérhető fenntartható, innovatív megoldásokkal és technológiákkal a fenntarthatóság jegyében épülő mintaházakat.

Variálható a belső terek tagolása

A Leier legújabb típusházának terveit egy 12x8 méteres beépíthetőséghez igazodva, Parádi Zsuzsanna tervezte. A mintaház neve ellenére, lehetőségeket tartogat leendő lakói számára arra is, hogy az életmódjukhoz legoptimálisabb megoldást válasszák mind a tető, mind a belső tagolás esetében.

Az emeleti szinten variálható, hogy egy, kettő vagy éppen három hálószobát alakítsanak ki. Ha a megrendelőnek kevesebb helyiségre van szüksége, akkor a földszinti nappali a tervezésnek köszönhetően akár galériás kapcsolattal is épülhet. A nagyobb belmagassággal elegáns, reprezentatív térérzet érhető el.

Az innovatív szigetelési rendszerek felgyorsítják az építkezést

A Mintaházpark legújabb, kilencedik eleme a hely célkitűzéseinek megfelelően, innovatív technológiával, rendkívül gyorsan kivitelezhető és még energiatakarékos is. A kivitelezést a House-Solution Kft. és az S&S Wood Kft. szakemberei végzik el.

A Leier előregyártott vasbeton kéregfalaival és a mesterpanel födém elemekkel akár egy hét alatt elérhető a ház szerkezetkész készültségi szintje.
A családi ház lemezalapjai alá 2x8 cm vastagságban Austrotherm hőszigetelést helyeztek el. A vízszigetelést a Dörken dombornyomott lemeze biztosítja, amely kiváltja a szerelőbetont és egyben szigetel a talajnedvességgel szemben.

Az előregyártott elemekkel 1 hét alatt elérhető a szerkezetkész készültségi szint

Az alap elkészítése után felgyorsult a kivitelezés, hiszen a méretpontos Leier kéregfalakkal és a kéregelemes födémmel napok alatt formát ölt a családi otthon. A kéregfalakba a gyártás során - a tervek szerint - belekerülhetnek az elektromos szerelvények is, ezzel kiváltható az elektromos dobozok elhelyezése és a hozzájuk tartozó védőcsövezés helyszíni véséssel járó munkafázisa. 

A mintaháznál a földszinten beépített előregyártott kéregfalak a gyárból már az ott beépített Innopan MF/Therm Front-E PIR integrált hőszigeteléssel érkeztek a szentendrei építkezésre. A szigetelt falak nemcsak az energiahatékonyságot szolgálják, de kiemelkedő tűzállóságúak a bevizsgált 45 perces tűzgátlási határértékkel.

A vasbeton paneles építkezés során a munkaterületen az egyenesen a gyárból érkező elemeket a daru a helyére emeli. Így a megrendelőnek nem kell foglalkoznia az építési anyagok tárolásával, a szigetelési munkafolyamattal sem.

A szentendrei mintaház kivitelezése már a tető koporsófödém elemeinek helyére emelésénél tart, ezt mutatja be a képgaléria is. Ezután a belső válaszfalak és kémény beépítésével valamint a tetőszigeteléssel folytatódik a munka.

A filigrán falakkal maximalizálható a hasznos alapterület

A Leier termékek használatának további előnyei a kivitelezési idő lerövidítésén kívül, hogy az előregyártott vékony, úgynevezett filigrán falszerkezettel növelhető a hagyományos megoldásokkal szemben az épület hasznos alapterülete. A megrendelő igénye, valamint a településképre vonatkozó előírások alapján változtatható a tető formája, így a lehetőségek között elérhető a nyereg- és a lapostetős változat is.
A ház különleges tetőszerkezetét két különböző hajlásszögben álmodta meg az épület tervezője, Parádi Zsuzsanna.

A Leier Mintaháznál Szentendrén aszimmetrikus koporsófödémmel valósul meg a tető, így kétfajta előregyártott vasbeton elem is megmutatható az érdeklődők számára. Egyik oldala a 25°-ig alkalmazható mesterpanel födém elem, míg a másik meredekebb, 45 fokos tetősíkhoz Leier klímafal elemeket alkalmaztak.
A tetőre a Dörken alátéthéjazat, lég- és párazáró, és hőhídmentes tetőszigetelő termékei kerülnek. Ezt a rétegrendet a Leier új, Granite brillant ezüstszürke tetőcserepe zárja.

Beton a homlokzaton?

A homlokzat kialakításánál belső hőszigetelésű kéregfal elemeket alkalmaznak. A látszóbeton felületek között megjelennek a sima, a strukturált és a matricázott változatok is.

Ez a megoldás arra hivatott, hogy megismertesse a beton felhasználásának sokoldalúságát, azt, hogy nem kizárólag tartószerkezeti, hanem akár burkolatként is használható.
Az energiahatékonyságot az Austrotherm homlokzati hőszigetelése biztosítja majd. Az épület karakterjegyei sorában a tető, a homlokzat kialakításán kívül nagy szerepet kapnak a ROTO ablakok is.

Díjnyertes elemeket építenek be

A mintaházon természetesen helyet kap a 2022-ben Construma díjas klímafödém. Utóbbi egyszerűbbé teszi a gépészet beszerelését. A mesterpanelbe épített csővezetékek a fűtő- és hűtővíz szállításán kívül kiszolgálja a hőszivattyút is. A klímafödém magába foglalja a Wavin Magyarország innovatív, energiahatékony felületfűtési és -hűtési rendszerét. Ennek alapját a Leier mesterpanelek képezik, amelyek már gyárilag integrálva tartalmazzák a Wavin csöveit, így jelentősen lefaragható a fűtés-hűtést biztosító szerelvények telepítési és szerelési ideje.

Mindemellett a Leier előregyártott termékkínálatában szereplő lépcső és erkélyelemek is megjelennek a mintaház projekten, de találkozhatnak majd a cég válaszfal téglája és áthidaló eleme mellett a Leier előtetővel is. 

A mintaházól készült fotók ide kattintva érhetők el: magyarepitok.hu / Varga-Fekete Dániel, Látványtervek: Leier Hungária Zrt.

Forrás: https://magyarepitok.hu
Kép forrása: https://magyarepitok.hu