Lambda Systeme | Düledező parasztházból meseszép otthon: milliárdok mentek vidéki lakóházak felújítására

Düledező parasztházból meseszép otthon: milliárdok mentek vidéki lakóházak felújítására

A magyar kormány által létrehozott, évi 1,5 milliárd forintos támogatásból, 2019 óta a Teleki László Alapítvány lebonyolításában működő Népi Építészeti Program célja, hogy vissza nem térítendő támogatást nyújtson olyan védett épületek tulajdonosainak — szervezeteknek és magánszemélyeknek –, amelyek népi építészeti értéket képviselnek. A program ezeknek az épületeknek az eredeti történeti szerkezeteinek megtartó szemléletű megújulását támogatja. A pályázat során felújított épületek Magyarország minden régióját képviselik, akad köztük helyi védelem alatt álló, műemléki védelmet élvező, valamint Világörökségi területen álló is. Cikkünkben most a lakóházakat vettük górcső alá, így ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót.

A Népi Építészeti Program támogatására idén januárban ismét lehetett pályázni. Azok a szervezetek vagy magánszemélyek igényelhették a támogatást, amelyek-akik népi építészeti értéket képviselő, egyedi (műemlék, nyilvántartott műemléki érték, helyi védelem) vagy területi védelem alatt álló ingatlan tulajdonosai.

Januárban a szakmai előkészítésre lehetett támogatást kérni. Az előkészítésbe beletartozott a népi építészeti emlék építészeti értékeinek azonosítása, illetve az épület szerkezeteinek állapotát értékelő dokumentációk (építészeti felmérés, építéstörténeti dokumentáció és értékleltár, statikai és faanyagvédelmi szakvélemény, diagnosztika, falkutatás, szakrestaurátori terv) és a felújítási építészeti terv elkészítése, melyek megalapozhatnak egy későbbi építési támogatási kérelmet. A mostani kiírásban ezek finanszírozására kérhettek támogatást a pályázók.

 

Míg 2017-ben a program tervezett első szakaszában 300 millió forint összegű támogatást osztott ki a Miniszterelnökség, 2018-tól már 1,5 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre a programnak.

 

Fontos változások történtek a pályázat kapcsán

Az előző évek gyakorlatától eltérően az eddig az év közepén megjelenő kimondottan Tájházak részére szóló támogatási forma idén külön nem jelenik meg, hanem egybeolvad az általános támogatási kiírásokkal. A januárban megjelent kiíráson a Tájházak a korábban is alkalmazott kedvezőbb támogatási feltételekkel nyújthattak be kérelmet.

További változás, hogy helyi védettség esetén a településkép-védelmi rendeletben a kérelem benyújtásának napjáig jogerősen megállapított védettség igazolása volt szükség. A tervezői költségvetés-kiírás a szakmai előkészítés pedig kötelező elemévé vált.

Elképesztő, mit hoztak ki a romos lakóházakból

A támogatott helyszínek nagy számára való tekintettel a Népi Építészeti Program eredményeit több kötetben mutatta be a Lechner Tudásközpont, így a Megújuló vidéki örökségünk című sorozatban a már lezárult pályázatokat tekinthetjük meg. A kiadványokból megismerhetjük az épületek rövid történetét, főbb jellemzőit és azokat a feladatokat, amelyeket a támogatással egy vagy két év alatt megvalósítottak tulajdonosaik. A felújítás előtti, fekete-fehér képeket összehasonlítva a megvalósult állapotot rögzítő színes fotókkal, átfogó képet nyújtanak a mindig megújulni képes vidéki épületekről.

A bemutatott hagyományos népi építészeti emlékek Magyarország minden régióját képviselik, akad köztük helyi védelem alatt álló, műemléki védelmet élvező, valamint Világörökségi területen álló is. Cikkünkben a sorozatból most a lakóházakat vettük górcső alá, így ezekből gyűjtöttünk egy csokorra valót.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Tarpa, Petőfi utca 22.

Az ország keleti határán fekvő Tiszahát tájegység egykor mezővárosi rangú települése Tarpa, melynek faluszerkezete a középkori eredetű halmaztelepülések egyik szép példája. Utcahálózata már a 17–18. században kialakult, az akkorival ma szinte teljesen azonos képet mutat. A műemléki védelem alatt álló lakóház oldalhatáros beépítésben áll az utca karéjos vonalvezetéséhez alkalmazkodó szalagtelken. A lakóház hagyományos háromosztatú, oldaltornácos, csonkakontyos utcai homlokzata a helyi építési hagyományok szerinti lizénás díszítésekkel tagolt. A mestergerendába vésett dátum szerint 1860-ban épített ház a 2001- es nagy árvíz idején jelentősen károsodott, és a szakszerűtlen átépítések és bővítések is rontották állapotát. A jelenlegi felújítás során visszakerült a tetőre a karakteres zsindelyfedés, és felújították az eredeti épületszerkezeteket: a faoszlopos tornácot, a pórfödémeket, a kéményt, a tapasztott falakat és nyílászárókat. A hitelesen megőrzött műemléképületből a konyha és a fürdőszoba korszerűsítésével, valamint a szigetelések elkészítésével egy mai komfortigényeket biztosító lakóházat alakítottak ki.

 

 

Forrás: https://www.hellovidek.hu/