Lambda Systeme | Akiken a Kádár-kocka sem fogott ki: jön az olcsón üzemeltethető mintaház magyar egyetemistáktól

Akiken a Kádár-kocka sem fogott ki: jön az olcsón üzemeltethető mintaház magyar egyetemistáktól

Magyarok is építhetnek mintaházat Németországban, ahol a világ első számú építészeti innovációs egyetemi házépítő versenyét, a Solar Decathlont minden korábbinál nagyobb figyelem övezi világszerte. A Pécsi Tudományegyetem hallgatói csapatát több mint 40 jelentkező közül választották a legjobb 18 közé. A Kádár kockákat már sikerrel modernizálták az egyetemisták, most itt az újabb ötlet, a "környezetpozitív" épület, épp az energiaár-robbanás idején.

Több mint 40 nemzetközi jelentkező közül választották a legjobb 18 közé a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hallgatói csapatának pályázatát a világ első számú építészeti innovációs egyetemi házépítő versenyén, a Solar Decathlon európai szekciójában. Ez azt jelenti, hogy a németországi Wuppertalban megépül, és három éven keresztül látható és bejárható lesz a pécsiek mintaháza is a helyi Solar faluban.

Az építéshez május 20-án láthatnak hozzá az egyetemisták, és 14 nap alatt el kell készülniük vele, a verseny június 4-én, mérésekkel és zsűrizésekkel elkezdődik. A most megépülő, fenntartható, környezetbarát és megújuló energiát használó mintaház koncepciókkal még 2019-ben, az előző verseny lezárulta után lehetett pályázni, azóta - a covid-járvány miatt is halasztott európai verseny módosított időpontjával párhuzamosan - folyamatosan formálódott a projekt.

 

Nem számított rá senki, hogy mindez ilyen élesben megy

- fogalmazott a VG megkeresésére Juhász Hajnalka, a Solar Decathlon pécsi hallgatói csapatvezetője, utalva az időközben bekövetkezett energiaár-robbanásra és az orosz-ukrán háború miatti gazdasági szankciók várható következményeire.

A pécsi egyetemisták csapata a Lungs of the City (A város tüdeje) nevet választotta, projektjük pedig egy városi foghíjtelekre épülő többszintes (egy plusz háromszint plusz tetőtér) “környezetpozitív” lakóépület modellje. Ennek tervezése során olyan átfogó megoldásokra törekedtek, ami a komfort megtartásával, de az energiafogyasztás tudatos optimalizálásával, a természettel harmóniában megépíthető házat eredményez - mondta Juhász Hajnalka. Wuppertalban a modellből egy lakószint és egy ráépülő közösségi tér készül el, a projektben számításokkal modellezett energiafogyasztást a helyszínen évekig mérik és hitelesítik majd.

A PTE csapatában építészek, építőmérnökök, gépészek, villamosmérnökök, környezetmérnökök, közgazdászok és az egyetem bármelyik karának hallgatói bekapcsolódhattak, és be is kapcsolódtak.

Így sikerült megtervezni egy olyan épületet, aminek célja a felnövekvő generációk számára egészséges, vonzó és megfizethető otthonok valós megteremtése.

A mintaház és az egyetemi verseny lényege ugyanis éppen az, hogy mintát és megvalósítható példákat szolgáltasson a fenntartható, környezetbarát építészeti megoldásokhoz.

Soha ilyen aktuális nem volt még, hogy a fogyasztás mérséklésére innovatív példákat kapjanak az építkezők és a felújítók, vagyis a Solar Decathlon verseny minden korábbinál nagyobb figyelem övezi világszerte.

Egyre több kontinensen megrendezik a helyi egyetemistáknak nem mindennapi lehetőséget rejtő viadalt, legutóbb a Közel-Kelet kapcsolódott be a mozgalomba.

A verseny magyar vonatkozása a pécsi csapaton túl az is, hogy a legutóbbi Solar Decathlon Europe még 2019-ben Szentendrén volt, amikor tíz csapat szállt versenybe három kontinens nyolc országának 27 felsőoktatási intézményét képviselve. Akkor a Miskolci Egyetem a Pécsi Tudományegyetemmel és a Blidai Saad Dahlad Egyetemmel a SOMEshine Teamben indult, a Hungarian NEST+, a magyar Kádár kockákat, vagyis kockaházakat újragondoló projektjük nagy közönségsiker volt.

 

Végül négy díjat is elnyertek és a verseny történetében az eddigi legjobb magyar eredményt produkálva, összetettben az ötödik helyen végeztek. A közös siker után a pécsiek úgy döntöttek, hogy önállóan is beneveznek egy újabb épülettel, aminek létrehozását több mint 60 kis- és középvállalat szakmai és anyagi támogatása teszi lehetővé - tudtuk meg.

A szentenderi Solar mintaházparkban a korábbi verseny döntős házait ma is meg lehet tekinteni az ÉMI Kft. területén.

 

Forrás: https://www.vg.hu/