Társadalmi szerepvállalás
Szegedi Zeneiskoláért Alapítvány
Király-König Péter Zeneiskola, Szeged
A Király-König Péter Zeneiskola növendékei zeneoktatásának színvonalasabbá tétele még szakmai kihívást is jelentett…
A termek közötti áthallást - gondos előkészületekkel ( külön köszönet Józsa Gusztáv akusztikai szakértőnek ) és szakszerű kivitelezéssel - zajvédő falak és megfelelően hangszigetelt nyílászáró beépítésével oldottuk meg.
Hoffmann Pál
kirendeltség vezető
A szegedi Király – König Péter Zeneiskola A.M.I. 1952 óta a kezdők és haladók hangszeroktatásának bölcsője. A hosszú évtizedek színvonalas munkáját bizonyítja, hogy intézményünk 2002-ben elnyerte a független szakmai kuratórium által odaítélt „Magyar Művészetoktatásért” plakettet. Ezt a kitüntetést országos szinten az első öt intézmény között kaptuk.
A hangszeroktatás, amellyel munkánk során legnagyobb részt foglalkozunk, egyéni oktatás
( egy tanár, egy gyerek ), ezért meglehetősen költséges. Önkormányzatunk a normatíván felül még nagyon jelentős összeggel járul hozzá iskolánk működéséhez. Az anyagi források azonban végesek, ezért szükséges külső támogatásokat is igénybe vennünk, hogy munkánkat kulturált körülmények között, továbbra is színvonalasan végezhessük.
Rendkívüli öröm számunkra a Lambda Systeme Kft. kezdeményezése, melynek keretében hangszigeteléssel segítik a tantermekben folyó tanítás komfortosságát.
Köszönjük a nagyszerű segítséget, melynek jelentősége felbecsülhetetlen a hangszigetelt termekben tanító kollégák munkájában.
Szélpál Szilveszter
igazgató
