Mennyit kell dolgoznunk lakásvásárláshoz?

Növekvő lakásárak a régióban

Hazánkban és a kelet-közép-európai régió nagyvárosaiban a lakásárakat figyelembe véve évről évre növekedés figyelhető meg. Bár az ingatlantarifák mellett a fizetések is emelkedést mutatnak, így sem egyszerű összeszedni egy átlagos méretű otthonra valót.

Az ingatlan.com összevetette a tavalyi lakásár, valamint kereseti eredményeket és ez alapján megállapította, hány évig kell dolgozni egy 50 négyzetméteres építmény megvásárlásáért Budapesten, Pozsonyban, Prágában és Varsóban. Az Eurostat, azaz az uniós statisztikai hivatal vizsgálatai kimutatják, hogy a legtöbb régiós országban nagyfokú ingatlandrágulás következett be az elmúlt években. Hazánkban 2018 harmadik negyedévében 31, Csehországban 32, Szlovákiában 21, Romániában pedig 19 százalékkal kerültek többe a lakások, mint néhány évvel korábban.

A legtöbb országra jellemző, hogy régiós fővárosukban nagyobb a lakáspiaci kereslet, mint a többi településen, ennek eredményeként a tarifák is magasabbak. Balogh László, az ingatlan.com gazdasági szakértője szerint a szomszédos fővárosok piaca a közelmúltban a budapesti tendenciához hasonlóan alakult.

A hirdetőportál elemzése rámutat, hogy a fővárosi négyzetméterárak 2018 végére elérték az 540 ezer forintot. Ezt és az átlagos nettó béreket figyelembe véve, egy 50 négyzetméteres ingatlanhoz 7,5 évet kellene dolgozni. Hazánkhoz hasonlóan Bukarestben és Varsóban is 7,5 évnyi munka lenne elegendő egy ugyanekkora lakás megvételéhez. Prágában és Pozsonyban még kedvezőtlenebb a helyzet, ezekben a városokban több mint 8 évre jutó nettó bérre van szükség.

Balogh László azt is elmondta, annak ellenére, hogy az ingatlanpiaci kereslet továbbra is nagy Magyarországon, a tarifák növekedése lassulhat. A mostaninál magasabb árszint abban az esetben lenne tartható, ha a hazai bérek is további növekedésnek indulnának.

Forrás: www.portfolio.hu